A Kiev háborújának „
17.02.2018 | Grigorij LACKO | 00.02
Politika
Immár hat hónapja Kiev állóháborút folytat Magyarországgal. A konfliktus, mely azzal kezdődött, hogy a Verhovnaja Rada elfogadta a nyelvtörvényt, azzal fenyeget, hogy külpolitikai viharba fordul, távolról sem egyértelmű perspektívákkal.
A 2017. szeptember 5.-én 255 képviselő által jóváhagyott „Oktatási törvény” újonnan bevezetett tézisei között van néhány, mely Ukrajna valamennyi nemzeti kisebbségét sokkolta. Már a törvénytervezet második megvitatása során az elnöki frakció tagja,Okszana Bilozsir (aki korábban kulturális miniszter volt és V. Juscsenko komája) váratlanul egy radikális helyesbítést javasolt, mely szerint az általános iskolában mindent ukránul kell tanítani, és a kisebbségek nyelveit csak tantárgyként lehet felvenni.
Egészében ez a helyesbítés teljes mértékben beágyazódik az „Ukrajna az ukránoké” jelszó általános logikájába, melyre az ukrán hatalom politikája irányul. Viharos viták után a javasolt pontot módosították, azzal, hogy az iskolás kor előtt és az általános iskola 5. osztályáig a tanuló anyanyelvén (azaz a nemzeti kisebbség nyelvén) folyhat, 5. osztálytól viszont a fő hangsúly az ukrán nyelv elsajátítására helyeződik. Ezeket a változtatásokat végül elfogadták a képviselők, majd P. Porosenko elnök gyorsan meg is erősítette.
Ettől a pillanattól fogva Kiev és Budapest között meglehetősen kemény ellentét bontakozott ki. Meg kell jegyezni, hogy ez a módosítás nem csak Magyarországon okozott felháborodást, de éles kritikával illették Varsóban és Bukaresten is. De míg az utóbbiakkal Kievnek valahogy sikerült megtalálni a közös nyelvet, addig Budapest „elvi kérdés”-t csinált belőle. Szeptember végén Szíjártó Péter külügyminiszter kijelentette, hogy „Ukrajna elfelejtheti a további EU-integrációt, mivel Magyarország blokkolni fog minden Ukrajnának előnyös kezdeményezést az összes nemzetközi szervezetben és különösképpen az Európai Unióban.”
Kezdetben Kiev nem tulajdonított nagy jelentőséget a helyzetnek, szokás szerint nem érzékelte kellőképpen a nyelvkérdés fontosságát a szomszédok számára (ahogy ez annak idején az orosznyelvű lakosság jogainak figyelembevételénél is volt). Amikor azonban Budapest az Ukrajna-NATO bizottság ülésén először vétózott, az ukrán hivatalos szervek idegeskedni kezdtek.
A törvény elfogadásától számítva két hónapig folyt a kötözködés s a külügyi szervek kozt, azonban Magyarország azon kifogásaira, hogy az új törvény nyilvánvalóan sérti a magyar kisebbség jogait, Kiev lekezelő hangnemben reagált, úgymond, Budapest ne írja elő mit tegyen egy „fiatal és erős állam”..
Novemberre a helyzet egy sajátos csúcshoz ért. melyet Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor kommentált. Megjegyezte, hogy bár országa folyamatosan támogatta Kiev összes kezdeményezését (még a saját kárára is), válaszul „hátbaszúrták” őt. Ez a hátbaszúrás kétszeresen is fájt, mivel az oktatási törvény keresztezte az összes megállapodást, melyet Magyarország ( nemzeti kisebbsége nevében) P. Porosenkoval kötött:a 2014. évi elnökválasztási kampány idején az elnökjelölt egyszeri haszon reményében május elsején a Kárpátaljai Magyat Kulturális Társasággal közös nyilatkozatot írt alá. Az egyezség keretei között Porosenko vállalta, hogy biztosítja a magyar kisebbség nyelvi jogait, érdekeik érvényesítését a közösség területén, azt, hogy az oktatási rendszeren belül számukra külön oktatási hivatalokat teremt és sok más egyebet.Az új törvény aláírásával azonban Ukrajna vezetője egy tollvonással keresztülhúzta mindezeket a megállapodásokat. Annak fényében, hogy Magyarország évekig támogatta Kievet, nem csodálkozhatunk, hogy Orbán ezt a tettet „szomorú történet”-nek nevezte.
E törvény története lehet, hogy csak az első fecske a kapcsolatok hosszútávú megromlásának útján. Még jó néhány törvénytervezet és határozat van készülőben, melyekhez Magyarországnak és az etnikai kisebbségnek különleges érdeke fűződik.
Mindenekelőtt az állampolgársági törvény. Kievnek fixa ideája, hogy megbüntesse azon polgárait, melyeknek két útlevelük van. Érthető, hogy a jelenlegi propaganda paradigma keretei között ez a törvény elsősorban az orosz útlevéllel rendelkező személyekre fókuszál, a valóságban azonban először azokon az ukrán magyarokon és románokon üt, akiknek többsége már régen gondoskodott magának „anyaországi” útlevélről elsősorban tisztán gazdasági célzattal (a kereskedelem megkönnyítése végett). Feltételezhető, hogy e törvény elfogadása esetén a kárpátaljai Ukrán Biztonsági Szolgálat örömmel számolna be a magyar útlevél miatt feltartóztatottak számáról, és mindezért a magyar közösséget téve felőssé.
A második törvény–az egyházi vagyon viszatérítése és felhasználása (ez is Porosenko egyik ígérete, melyről „megfeledkezett”)
A harmadik-- a Tiszamenti stratégia története–vagy szélesebb értelemben-- a magyar kisebbség politikai jogainak biztosítása (egész a széleskörű parlamenti képviseletig)..Budapest változatlanul ragaszkodik a Beregszász és Vinogradov környéki, un. Tiszamenti választási körzethez. Éppen itt, aTisza mentén él az ukrajnai magyarok túlnyomó része és Budapest arra törekszik, hogy ők maguk válasszák meg többségi képviselőjüket a Verhovnaja Radába. Ez a magyar választói körzet Kárpátalján már létezett az 1998. évi választások idején, de a választási törvény módosítása után likvidálták.
Ennek a történetnek széleskörű politikai beágyazottsága is van, mivel túllép a „kultúrális autonómia” kérdéseinek határain és lassan, de biztosan a területi autonómia témájához közelit (és figyelembe véve a kárpátaljai városokban a magyar zászlók kitűzése miatti állandó botrányokat, ez teljesen valós fenyegetés).
Magyarország állásponrját nem befolyásolta a Velencei Bizottság döntése, mely az ukrán törvény áttanulmányozása után sok tekintetben Kiev oldalára állt, mivel úgy találta, hogy a vitatott 7-es cikkely nem sérti a magyar kisebbség jogait. Mellesleg, a bizottság ebben a döntésében mégiscsak felszólította Kievet, hogy változtasson a cikkelyen, azért, hogy megszűnjön az orosz nyelv diszkriminációja. De az ukrán vezetők a döntésnek erről a részéről inkább „elfelejtkeznek”, és nincs olyan politikai erő, melyre erre őket állandóan és hangosan emlékeztetné.
Mindeközben a konfliktus folytatódik Kiev számára konkrét következményekkel. Például Budapest mégiscsak blokkolta az Ukrajna-NATO bizottság munkáját, ami meghiúsította Sztyepán Poltorák hadügyminiszter brüsszeli látogatását. Kiev Magyarország kifogásaira a már hagyományos hengnemben válaszol--”végsőkig kitartunk” (azaz semmit se szándékozik változtatni). Mitöbb, elkezdődtek a szokásos vádaskodások az ukrán álláspont ellenzőivel szemben, hogy azok, úgymond, „a Kreml ügynökei”. „Magyarország nemcsak közvetetten gyengíti a NATO erőfeszítéseit a regionális kockázatok csökkentésére, de támogatja az Északatlanti Egyezmény Szervezetének belső bomlasztására irányuló orosz politikát is”, --jelentette ki a NATO Parlamenti Közgyűlés állandó ukrán küldöttségénak elnöke, Irina Friz népképviselő.
Van e kiút ebből a konfliktusból? Ennek körvonalai egyelőre nem látszanak. V. Orbánnak és a magyar kormánynak a visszavonulás (kúlönösen a választások előtt) nem elfogadható. Ezenkívűl van olyan gyanú, hogy Budapest számára a Kievvel való botrány –lehetőség, hogy növelje politikai súlyát a többi európai országgal való párbeszédben.
Mellesleg a nemzeti kisebbségek jogaihoz való európai hozzállás logikájától távol eső kievi álláspont, mely nyilvánvalóan kontraproduktív, rákényszeríti Kievet ugyanezen vonal követésére
Ezek az ellentétek szélesebb nézőpontból is érdekesek. Mindenek előtt meddig fog Európa szemet húnyni Kiev azon próbálkozásai felett, hogy soknemzetiségű országot építsen föl, és szisztematikusan sértse az emberi jogokat. És másodszor, az ukrajnai magyarok védelmében mennyire fog elvi politikát folytatni Budapest?
Hiszen Orbánnak, ha akarja, sok aszimmetrikus eszköz áll a rendelkezésére, melyekkel Kievet befolyásolni képes. Mindenek előtt a kétoldalú kapcsolatok szintjén, de mint EU-tagot a szankciók kérdésében, a csatlakozási egyezmény teljesítésének ellenőrzése kérdésében, sőt, a vízummentesség ügyében is. A magyarországi választások, ill. Orbán újraválasztása előtt (ennek valószínúsége meglehetősen nagy) előtt nehéz hosszú távú jóslatokba bocsátkozni, azonban Budapest további politikájának sarokköveit az ujraválasztott Orbán a kérdéssel kapcsolatos első bejelentései fogják meghatározni. Van egy olyan megalapozott feltételezés, hogy álláspontja nem fog sokat változni...
https://www.ritmeurasia.org/news--2018-02-17--vengerskij-front-vojny-kievskoj-vlasti-35007
